Barion Pixel

Árnyék workshop

Ezen a workshopon megtanulhatod magadat és másokat is sokkal mélyebben elfogadni (vagy legalábbis elkezdeni). Segítünk feltárni azokat a tulajdonságokat, amiket zavarónak, idegesítőnek vélsz másokban, amik lényegében saját tudattalanod “árnyékába tolt” tulajdonságai. Gyakorlati módszereket adunk, hogy képes legyél felismerni ezt a folyamatot és életed szolgálatába tudd állítani.

Megtanítalak arra, hogyan kezeld a nehézségeket

Ellenállóbb leszel a nehézségekkel szemben

Azzal a tudással, amit átadok neked, azt fogod észrevenni, hogy egyre kevésbé hatnak rád negatívan azok a nehézségek, kihívások, amik korábban az elmédet és a lelkedet bénították. Egyre gyorsabban fogsz tudni helyreállni, és egy idő után akár pillanatok alatt tudod majd kezelni ezeket.

Azonnal használható módszerek

A workshopon olyan módszereket fogok neked megmutatni és megtanítani, amiket bármikor elő tudsz majd venni, amikor szükséged van azokra. Olyan megoldásokat is fogsz tanulni, amik azonnal hatnak és bárhol alkalmazhatóak különösebb rákészülés nélkül is. Könnyedén be tudod majd építeni a mindennapjaidba.

Magabiztosabb és kiegyensúlyozottabb leszel

A workshopon tanultakat folyamatosan alkalmazva fokozatos javulást fogsz érezni. Minél többet és minél tovább alkalmazod az itt tanultakat, annál jobb eredményeket fogsz elérni. A segítségükkel sokkal kiegyensúlyozottabb, eredményesebb, magabiztosabb életet tudsz majd élni, amit a kihívások hatásai nem fognak beárnyékolni.

N

Néha idegesítenek, zavarnak mások?

Megfigyelted már, hogy rendszeresen előfordul, hogy idegesítenek, zavarnak mások egyes szokásai, viselkedése, esetleg hibái, tulajdonságai?

Jellemzően olyan dolgok zavarnak másokban, melyekkel valahogy tükröt tartanak. Vagy magunkban is zavar vagy hiányoljuk saját magunkból. Érdekes, nem? A magadban zavaró tulajdonságaidat gyakran a tudattalanodba, annak is az árnyék nevű részébe száműzöd. Ezeket a tulajdonságokat vetítjük ki másokra, és azért zavarnak ennyire, mert lényegében arra tapintanak rá, amint magunkban nem szeretünk meglátni. Annyira nem, hogy most lehet, hogy ezt el sem hiszed, hogy igaz lehet. 

Árnyékaink szabotálják életünket.

Carl Jung szerint az árnyék a személyiségünk azon részeinek összessége, amelyek a választott életformánkkal nem összeegyeztethetőek, vagy valamilyen okból kifolyólag nemkívánatosak, és amelyektől ezért elfordulunk. Azonban személyiségünk ezen részei autonóm személyiségekké szervezdőnek a tudattalanban. Ezek a részek pedig a sötétben operálva észrevétlenül szabotálhatják az életünket. Ezen, általunk nemkívánatos vagy utált énrészek rengeteg szabotálással és elakadással lepnek meg minket, ha hátat fordítunk nekik. Sokszor viszont a legnagyobb elakadásaink, konfliktusaink megoldásának kulcsa pont az ilyen énrészek kezében vannak.

Kiegyensúlyozottabb mindennapok, kezelhető nehézségek

A rugalmas ellenálló képességünk folyamatos fejlesztése egyre sikeresebbé tesz a nehézségek, kihívások, negatív kritikák, váratlan események negatív hatásaival szemben.

Ahogy egyre jobbá válsz ebben, egyre kevésbé fogsz félni ezekettől a helyzetektől, egyre inkább azt fogod érezni, hogy erős vagy, egyre könnyebben és gyorsabban találsz vissza a kiegyensúlyozott állapotodba. 

I

Ismerd meg saját árnyékodat, és tedd életed támogató részévé!

Azonban, éppen ennyire készségesek és támogatóak lehetnek, ha képesek vagyunk saját, belső “csapatunk” tagjává tenni ezeket, amik végül készséggel adják át számodra elakadásaid, konfliktusaid megoldásának kulcsát.

A feladatod tehát nem más, mint megismerni ezt a lehetséges árnyékodat, felismerni a sajátodat, végül pedig integrálni ezeket, hogy többé ne szabotálhassák életedet.

Az árnyék integrációja nem más, mint kitasztított érzéseinkkel kapcsolatos tudatosodás, egy elfogadás.

Ebben segítünk neked

Stekler Tamás transzperszonális coachcsal közösen egy 3 órás workshop keretein belül dolgozzuk fel a témát. A workshop során sok gyakorlati és módjával adagolt elméleti eszközök segítségével ismered meg magad, s látsz rá jobban arra, mit miért nem szeretsz másokban. Megtanulod, hogy ez hogyan fogja a te életed segíteni, s mit kell tenned annak érdekében, hogy a workshopon elkezdett munkát folytathasd. Útravalóul egy otthon végezhető gyakorlatot is el fogsz sajátítani.

Árnyék workshop

A 3 órás workshop alatt:

Helyszín:
1092 Budapest, Ráday u. 50. - MáSzínház

Időpont:
2022. június 24. 18:00-21:00

Létszám:
max. 15 fő

Előadók

Knapek Éva

klinikai szakpszichológus

Önmagam és mások elfogadásával 2012 óta foglalkozom. Első terápiás élményem legmeghatározóbb felismerése az volt, hogy “amilyen tanácsot adok másnak, azt adhatnám magamnak is”. Wow, hát elsőre és másodikra eléggé fájdalmas volt.

De azóta megváltozott az életem ennek a felismerésnek a hatására és sokat gazdagodtam általa. Gyere el, hadd tanítsam meg neked is mindazt, amit én már átéltem ennek hatására, hogy te is megtapasztald, mennyire felszabadító magadat és másokat is elfogadni.

Mások elfogadásához a magunk elfogadásán keresztül vezet az út. Jómagam egyébként klinikai szakpszichológus vagyok 2019 óta, jelenleg egyéni terápiával és az elég jó vagyok klubbal. foglalatoskodom a hétköznapokban. 

Stekler Tamás

Transzperszonális coach

2020 óta tartok önismereti előadásokat és workshopokat, emellett pedig instagramos tartalmakat is készítek. Ezek fő témája az önismeret, ezen belül is a psziché árnyekterületeinek feltérképezése, önmagunk nem szeretett részeinek megismerése és elfogadása.

Jelenleg azon dolgozom, hogy az árnyékmunkára erősen építő coaching szolgáltást alakítsak ki – mivel az a saját tapasztalatom, hogy nagyon sok elakadásunk kulcsa egy leválasztott énrészünk kezében van. Az árnyékmunkához a voice dialogue rendszerében képződöm, ami nem pszichoterápia, és nem is helyettesíti azt, azonban remekül ötvözhető a coachinggal.

A voice dialogue a tudatosodást szolgálja, mégpedig úgy, hogy az ülés során egyenként szólítjuk meg az adott énrészt, és készítünk velük interjút – mesélnek, mi pedig hallgatunk. Az önelfogadáshoz a megismerés őszinte szándékán és az elfogadó figyelmen keresztül haladunk.

Kinek ajánlom? Azoknak,

Mit tartalmaz a workshop?

Az Árnyék workshop ára:

30 000 Ft

(AAM, tehát nettó)

melyből 5.000 Ft a Tegyél Jót És Egyél Jót alapítvány számára kerül felajánlásra.

Fizetés:

A fizetés banki átutalással történik, s csak akkor véglegesíted a helyedet, ha 48 órán belül elküldöd azt részünkre. Az átutalási adatokat elküldjük az e-mailcímedre. Ha 48 órán belül nem rendezed, akkor foglalásodat tárgytalannak tekintjük. 

Így vehetsz részt a workshopon:

Kattints az oldal alján a jelentkezem gombra.

Add meg adataidat a vásárláshoz (csak átutalással rendezhető ez a workshop).

E-mailben megkapod tőlem az utaláshoz és a részvételhez szükséges információkat.

Lemondási feltételek

Mivel a helyek száma korlátozott, s nem szeretnénk, ha olyanok esnének el a helyektől, akik jöttek volna, de nem fértek be, ezért kérünk téged, hogy csak indokolt esetben ÉS időben mondd le a programot, amire jelentkezel, ha mégsem tudsz jönni. Ez előretervezést igényel, de mindenkinek időt és pénzt spórol meg. Mit jelent az időben? A 7 napon belül (168 órán belül) vagy a workshop napján lemondott és már kifizetett workshop árát nem áll módunkban visszafizetni. A kifizetett, de időben lemondott workshopok esetén (tehát több, mint 7 nappal előtte) 2000 Ft kezelési költséget számítunk fel. A lemondási feltételek el nem olvasása, nem ismerete vagy be nem tartása nem mentesít azok alól. Ezek miatt kérlek, hogy gondoskodj a szabadidődről és akkor foglalj, ha tényleg tudsz jönni. Az online workshopokról felvétel készül, azokat akkor is vissza tudod nézni, ha nem jelensz meg. 

S

Szia, Knapek Éva vagyok

Én vagyok az a kislány, aki az anyák napi levélben könyörgött az édesanyjának, hogy szokjon le a dohányzásról, mert annyira féltem, hogy meg fog halni. Ez a társfüggőség egyik tünete. 

Mindannyiunknak van legalább egy olyan rokona, akiért aggódnunk kell a függősége miatt. Ez önmagában érthető, de a társfüggőséggel foglalkozó kutatások kimutatták, hogy ez olyan mértéket ölthet, ami ártalmas mind a testi, mind a lelki egészségünkre.

 Én ennek a jelenségnek több, mint 10 éve vagyok a kutatója, ha úgy tetszik, a szakértője, s megoldást is tudok rá nyújtani.

Ezeket a visszajelzéseket kaptam

azoktól, akik részt vettek már valamelyik workshopon
vagy valamilyen formában engem választottak segítségül.

Tunde Okros
Tunde OkrosJúlius 24
Read More
A tamogato es elfogado legkor, amit Evi biztositott a workshopon, segitett mindannyiunknak megnyilni es feltarni a kuzdelmeinket. Felvertez a workshop mindennapokban hasznalhato gyakorlatokkal, es tetszett, hogy Evi kulom kiemelte: ha nem elunk ezekkel, ne varjunk valtozast. Onmagunkat nekunk kell epiteni, de ezen az uton ismet jol felfrissultem jo sok "hamuban sult pogacsaval" 🙂
Kristóf Prazsák
Kristóf PrazsákÁprilis 18.
Read More
A reziliencia workshopon vettem részt, hatalmas élmény volt ez a 4 órás foglalkozás, Évi nagyon érdekes gyakorlatokat mutatott az elmélet mellé és a légkör is nyitott, barátságos volt. Csak ajánlani tudom, aki szeretne minőségi időt fordítani magára, nem fogja megbánni!
Zsófi Pajor-Szentpéteri
Zsófi Pajor-Szentpéteri Április 17.
Read More
Ma részt vettem Évi önismereti workshopján, ami azontúl, hogy egy szuper nyitott csapat gyűlt össze, iszonyatosan sokat adott nekem. Azt itt tanultakat biztosan magammal viszem és a feladatokat a későbbiekben is alkalmazom majd. Nem éreztem hátránynak azt, hogy online platformon keresztül ment a WS. Tudatos, összeszedett ugyanakkor rugalmas volt a WS felépítése. Gondolkodásra késztetett és inspirálódni tudtam abból, ahogyan a többiek megfogalmazták, értelmezték a különböző feladatokat. Mindig lenyűgöz, hogy ahányan vagyunk annyi féle szemszögből vagyunk képesen nézni dolgokat, elvégezni feladatokat. Nagyon köszönöm ezt a mai önismereti WS-t neked Évi. Eddigi leghasznosabban eltöltött szombat délelőttöm volt!🥰 Örülök, hogy Rád találtam és biztos, hogy a jövőben is jelentkezem majd a workshopjaidra.
Kíra Gyönyörű
Kíra GyönyörűÁprilis 17.
Read More
Évi barátságos, nyitott és őszinte légkört teremt percek alatt. Nem ismered és soha nem találkoztál a résztvevőkkel, de bátran kimondod, amit gondolsz, nincsenek tabuk, csak a biztonság és az elfogadás. Mindenki más, de mégis van egy közös bennük: eldöntöttük, hogy szeretnénk a workshopon lenni, tanulni, fejlődni és változtatni. 3 workshopon vettem részt az elmúlt két napban, mindegyik nagyon intenzív és mély volt, sok gondolatot, tudást, és hasznos eszközt tanulsz és viszel magaddal. Csoportos foglalkozás, mégis személyre szabott, Évi mindenkire figyel, mások tapasztalatai alapján olyan gondolatok/tapasztalatok is előkerülnek, amikre nem is gondoltál azelőtt, de ugyanolyan fontosak, tanulságosak és hasznosak. Köszönöm a sok munkát, amit a tudásodba és a workshopokba fektetsz, és átadsz, meghatározó élmény, tanulság és egy tudatosabb én kezdete volt ez.
Previous
Next

GYIK

Talán ez neked is megfordult már
a fejedben, ahogy görgettél lefelé:

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Morbi ut quam felis. Pellentesque vel accumsan libero. Nullam risus quam, dignissim a sollicitudin ac, egestas in urna. Aliquam eget arcu euismod, lacinia lorem in, convallis libero.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Morbi ut quam felis. Pellentesque vel accumsan libero. Nullam risus quam, dignissim a sollicitudin ac, egestas in urna. Aliquam eget arcu euismod, lacinia lorem in, convallis libero.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Morbi ut quam felis. Pellentesque vel accumsan libero. Nullam risus quam, dignissim a sollicitudin ac, egestas in urna. Aliquam eget arcu euismod, lacinia lorem in, convallis libero.

100% garancia a tartalomra

A saját magam által elmondottakért 100% felelősséget vállalok. Az eredményeidet azonban csak te tudod elérni, ha elvégzed a programban vagy workshopon javasoltakat, s kitartóan alkalmazod is őket. Ha a képzéssel nem voltál elégedett, szólj, és kérdezés nélkül visszafizetem az árát. 

Jelentkezz a workshopra!

A workshopok mindig kis létszámmal mennek, így a helyek hamar elfogynak. Jelentkezz még most!