Barion Pixel

IMPOSZTOR-szindróma

Amikor félsz, hogy lebuksz, hogy az eredményeidet csak a szerencsének köszönheted és nem is értesz a szakmádhoz, azt a jelenséget imposztor-szindrómának nevezzük.

Mi minden járhat együtt az imposztor-szindrómával?

  1. csalónak érzed magad, akinek el kell rejteni, hogy nem ért ahhoz, amit csinál

  2. félsz, hogy le fogsz bukni

  3. úgy gondolod, a szerencsének köszönheted eddigi eredményeidet

  4. van egy erős kritikus hang a fejedben, aki sok mindent kommentál

  5. lehet, hogy a szüleid és a főnököd vagy az aktuális párod is valahogy azt közvetíti, nem vagy elég jó 

  6. önértékelésed helyzetektől függően hullámzó lehet, még néha egészen pozitív is (akár szélsőségesen), de ez könnyen kibillenthető

  7. a teljesítmény egyenlő nálad a szerethetőséggel

  8. lehet, hogy a szüleid nagyon szorgalmasak, nagyon eredményesek, kritikusak és érzelmileg elérhetetlenek voltak 

De térjünk vissza szorosan az imposztor-szindrómához. Hivatalosan ilyen diagnosztikai kategória nincs a pszichológiában, ez egy laikus kifejezés arra a jelenségre, amikor valaki nem bízik a saját képességeiben, tökéletességre törekszik, csak azt tartja elfogadhatónak, s (legalábbis) egy része nem tudja reálisan megítélni saját kompetenciaszintjét. 

Legalábbis egy része? Ez mit jelent? Minden embernek vannak részei, ha több nem is, de egy egészséges felnőtt, egy boldog gyermeki rész, s egy sérült gyermeki rész. Ezeket állapotoknak is hívhatjuk. Ezek univerzálisak, normálisnak tekinthetőek. Probléma akkor van, ha az ember az ideje nagy részét felnőtt életkora ellenére nem az egészséges felnőtt állapotban tölti, hanem például egy sérült gyermek állapotban, aki nem hisz magában, nem hiszi magáról, hogy elég jó és kompetens, hanem kisebbrendűségi érzése van, s szenved az alkalmatlanságától.

Imposztor-szindrómában a személy sérülékeny része egy nem reális énképpel él, míg elképzelhető, hogy egészséges felnőttként olykor megélik azt, hogy kompetensek. Ez a két rész azonban bizonyos mértékig mereven elkülönítve létezik egymás mellett.

Gyakran megfigyelhető, hogy ebben az esetben egy szigorú, kritikus belső szülői hang (rész) is beszáll a belső párbeszédbe. Olyanokat mondhat kegyetlen stílusban, hogy “ez nem nagy dolog”, “el ne hidd már, hogy ez a te érdemed”, “csak szerencséd volt”, “sose leszel elég jó”. Bármennyire felnőttesnek tűnik ez a hang, ezek nem az egészséges felnőtt állapotunk mondatai, hanem egy túl szigorú, ártalmas szülői állapoté.

A pszichológiai munka során az a cél, hogy az egészséges felnőtt állapotunkban meg tudjuk nyugtatni a belső gyermekünket, s a kritikus szülői állapotot egy konstruktívabb együttműködésre bírjuk. Emellett fontos egy reális énkép kialakítása, s annak elsajátítása, hogy a személy tudja saját magát hitelesíteni (“jól látom a dolgokat”, “ez az én érdemem”). Ellenkező esetben le lehet élni egy életet azzal a szenvedéssel, hogy folyton takargatni kell igazi valónkat, s azzal a szorongással, hogy mikor jönnek rá mások, hogy hamis az a pozitív kép, ami rólam kialakult, csak a szerencsének köszönhető.

A szerencse egyébként csak a lehetőség találkozása a tehetséggel, mint tudjuk. Szerencsés sem lehet akárki. 

Knapek Éva

Knapek Éva

Klinikai szakpszichológus

Legfrissebb cikkek

Iratkozz fel hírlevelemre!

Ezek is érdekelhetnek: